Minta Üzleti horoszkóp
Időszak Éves
Horoszkóp kezdete 2017.04.13.
Horoszkóp lejárata 2018.04.13.


  • Ott, ahol a személyes horoszkópban Jupiter halad át, utalásokat lehet látni az élet és az üzlet azon területeire, amelyek sikeresek lehetnek, amelyekben előrehaladásra, a befolyás növelésére, új lehetőségek és ismeretek megszerzésére lehet számítani.

  • Jupiter athalad a 5 házon

    Ebben az időben szenvedélyes, kalandos hangulatok uralkodhatnak, törekvés arra, hogy az üzletben maximális mértékben szerepeljen a kreativitás és a játékos elem. Felmerülhet az igyekezet arra is, hogy dolgaiban valamit jobbá tegyen, egyedi alkotói lehetőségeit maximálisan kifejezésre juttassa, kimutassa vezetői képességeit. Napirendre kerülhetnek prezentációk, kiállítások, reklám projektek, valamint a játékok, a szórakozás perspektivikus világa, tőzsde, minden, ami a művészetekkel, ünnepségek szervezésével, ékszerészettel, gyermekekkel, sporttal van összefüggésben. Az Ön alkotói energiája növekedhet, új területekre terjedhet ki. Különböző irányokban próbálhatja ki önmagát, élvezve az ihletet és optimizmussal tekintve a jövőbe (néha megalapozottan, néha nem).

  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Jupiter a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás megerősítheti az óhajt, hogy megkapja azt, amit meg sem érdemel és a meggyőződést, hogy mindez lehetséges. De Önt ezen az úton csalódás várhatja. Nem érdemes a szerencsében, élvezetekben és mesés haszonban reménykedni - ebben az időszakban inkább legyen szerény és takarékos. Ez a befolyás bonyolíthatja a jogi és pénzügyi dolgokat, elégedetlenséget szülhet üzleti partnereivel és a közös projektekkel kapcsolatban. Nem érdemes túl sokat magára vállalnia, igyekeznie kell összekötni a kellemest a hasznossal, különösen az olyan ügyekben, amelyek kapcsolatban állnak a művészetekkel, dizájnnal, ékszerész üzlettel, ismeretségkötő szolgáltatással, banki ügyletekkel, pszichológiával, házasságkötési rendezvények szervezésével.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: április 2017, július 2017 - augusztus 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Jupiterrel az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás kedvez a vállalkozás bővítésének, az Ön előtt álló feladatok megkönnyítésének, annak, hogy Ön előtt új távlatok nyíljanak meg. Alkalmas idő arra, hogy jogi kérdések rendeződjenek, külföldi partnerekkel lépjen érintkezésbe, kirendeltséget alapítson külföldön, üzleti utakon vegyen részt. Ez a növekedés, a fejlődés, az expanzív tervek és távlati projektek megvalósításának, előnyök elérésének az ideje. Ebben az időszakban hasznos és kellemes is lehet társasági rendezvények látogatása, jótékonysági és reklám akciókban való részvétel. Jó ebben az időben olyan projektekkel foglalkozni, amelyek a jogtudománnyal, importtal, diplomáciával, közös vállalatokkal, külföldi nyelvekkel, a tudomány, kultúra, vallás, turizmus, reklám, sport területeivel vannak összefüggésben.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: május 2017 - július 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Nappal az Ön horoszkópjában

    A befolyás kedvez új, hosszú távra tervezett ügyek kezdetének és régi projektek bővítésének is. Ez az alkotói lendület, az energia növekedésének, a vezetői tulajdonságok kinyilvánításának, valamint az ügyek optimalizálásának, a széles távlatoknak és a körülmények kedvező alakulásának az ideje. Ön kedvező benyomást kelthet, bárkit elbűvölhet. Nem érdemes elszalasztani a kínálkozó lehetőségeket - a játékok, szórakozás terén, a show bizniszben, tőzsdén, művészetekkel, ékszerészettel, ünnepségek szervezésével, sporttal, gyermekekkel összefüggő projektekben. Ez az időszak alkalmas arra, hogy megkezdje a tanulást, a továbbképzést, valamint külföldi kiküldetések, befolyásos emberekkel, szponzorokkal való tárgyalások tervezésére, jogi kérdések rendezésére is.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: szeptember 2017 - október 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Holddal az Ön horoszkópjában

    A befolyás kedvez a családi vállalkozás bővítésének, a rokoni ügyletek rendezésének, mindenki megelégedésére. Ebben az időszakban vállalkozásában elérheti azt, amit akar. Jó, ha azt csinálja, amihez "kedve van", ösztöneire hallgat és növeli a családi költségvetést. Most olyan kérdések megoldásával kedvező foglalkozni, amelyek lakása, irodája területének növelésével vannak összefüggésben. Olyan projekteken is jó munkálkodni, amelyek az éttermi, szállodai vállalkozással, élelmiszerekkel, háztartási árucikkekkel, Feng-Shui témával, archeológiával állnak kapcsolatban. Sok dolog, amivel ebben az időben foglalkozik, mély érzelmi elégedettséget fog okozni Önnek, az eredmények javítani fogják hangulatát.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: október 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Merkúrral az Ön horoszkópjában

    A befolyás kedvező hatással lehet arra, hogy az Ön elképzelései alkalmazásának szférája bővüljön, hogy új tapasztalatokat, ismereteket szerezzen, új kapcsolatokra tegyen szert, kiküldetésekbe utazzon. Növelheti áruforgalmát, új ügyfeleket szerezhet, szerencsés megbeszéléseket és konzultációkat folytathat. Sikereket érhet el közvetítői működésében és egészségjavító tevékenységet is végezhet. A tárgyalásokon lehetősége lesz arra, hogy megvédje saját nézeteit, előnyökre és kedvező feltételekre tegyen szert. Ebben az időszakban foglalkozhat gépkocsi parkjának javításával, autóját lecserélheti, perspektivikusabb program-ellátottságra és berendezésekre térhet át.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás kedvez az üzletnek, pénzügyi és jogi kérdések rendezésének, a partneri viszonyok bővítésének, a részvételnek új, perspektivikus közös projektekben. Ebben az időszakban lehetőség nyílik arra, hogy az üzleti ügyeket nem formális körülmények között oldja meg, a vitás kérdéseket az Ön javára döntsék el, szerencsés szerződéseket és más, jogi egyezségeket kössön, sikereket érjen el a diplomácia területén. Ez a befolyás elősegíti az együttműködést, sikerekkel, felvirágzással kecsegtet az üzletben. Jó ebben az időszakban olyan projektekkel foglalkozni, amelyek a jogtudománnyal, dizájnnal, művészetekkel, szépséggel, ékszerész üzlettel, ismeretségkötő szolgáltatással, banki ügyletekkel, pszichológiával, házasságkötési rendezvények szervezésével vannak kapcsolatban. Ebben az időben össze lehet hangolni a magánéletet a vállalkozással és ez ennek is, annak is a hasznára válik.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Kedvező kölcsönhatás Jupiter a Szaturnusszal az Ön horoszkópjában

    A befolyás kedvez a felemelkedésnek a karrierben, a főnökökkel való kapcsolat optimalizálásának, prémiumok, kedvezmények, előnyök megszerzésének hivatalos helyekről. Ebben az időszakban Ön diktálhatja saját feltételeit és maga jelölheti ki korlátait. Ez a jól elvégzett munka eredményeinek is az ideje. Ön magasabb vezetői beosztásba kerülhet, hosszú távú, távlati tervek kidolgozásában vehet részt, önmaga számára jelentősebb munkát is találhat. Alkalmas időszak társadalmi rendezvényekre és projektekre, olyan ügyekre, amelyek ideológiával, oktatással, állami megrendelések megszerzésével, adminisztratív munkával, építkezéssel, ingatlannal vannak összefüggésben.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Kölcsönhatás Jupiter a Neptunnal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás kedvező lehetőségeket nyújthat a szellemi szférában, jótékonysággal, egészséggel, egészségüggyel, ökológiával, olajjal, borászattal, művészetekkel, tánccal, cipő- és vegyiparral, pszichológiával, körutazások szervezésével, szent helyekre történő zarándoklatokkal összefüggő projektekben. Jó ebben az időben önmaga tökéletesítésén fáradozni, mélyebben beleásni magát abba, amivel foglalkozik. Ebben az időszakban megbízhat ösztöneiben, számíthat az ihletre és foglalkozhat olyan dolgokkal is, amelyek nem azonnal hozzák meg az eredményt. Fontos, hogy kerülje az illúziót, intrikát és ne szakadjon el a valóságtól.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Ahol a személyes horoszkópban Szaturnusz halad át, ott találhatók az élet azon területei, amelyekre különös figyelmet kell fordítani, amelyekhez maximális komolysággal és felelősséggel kell viszonyulni. Ahol az ember kipróbáltatik, mennyire felel meg az általa elfoglalt pozíciónak, a magára vállalt kötelezettségeknek és ahol a legkomolyabban mutatkoznak meg az általa elkövetett hibák, mulasztások. Ahol ebben az időszakban legvalószínűbbek a problémák, korlátozások, a megnövekedett feszültség, túlterheltség, kellemetlenségek, ahol minden bizonyság szerint komoly feladatokat kell megoldani és szigorúan a szabályok szerint, óvatosan kell eljárni.

  • Szaturnusz athalad a 6 házon

    Ebben az időszakban megnőhet a munkahelyi leterheltség, a munkafeltételek keményebbé válhatnak. Meglehet, Ön elgondolkozik azon, nem lenne itt az ideje, hogy változtasson? Vagy megtanulja, hogyan kell ésszerűen megosztani kötelezettségeit, beosztani munkaidejét, fegyelmezettebbé, szervezettebbé válik. Kapcsolata kollegáival, főnökeivel és beosztottjaival szilárdsági próbának lehet kitéve. Ebben az időszakban érdemes munkahelyi kötelezettségeihez teljes komolysággal viszonyulnia, ügyeiben figyelmesnek lenni és törekedni a rendre. De miközben szorgalmát bizonyítja, ne felejtkezzen el egészségéről sem. Meglehet, az Ön munkáját nem azonnal fogják megjutalmazni, de a későbbiekben megtapasztalhatja, hogy erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. Fontos, hogy ebben az időben kidolgozza a vállalkozás módszertani bázisát, foglalkozzon a vállalkozási struktúra elemzésével és fokozott figyelmet fordítson a részletekre.

  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Nappal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás az energia csökkenését eredményezheti, korlátozhatja személyes terveit, fékezheti a személyes programokat, amelyeket Ön maga elé kitűzött. Ebben az időszakban nem könnyű elérni, hogy érdemeit elismerjék, javaslatai támogatást nyerjenek. Nem a legalkalmasabb idő kockázatos kalandokra, szerencsejátékra, az egoizmus megnyilvánulásaira és arra sem, hogy a vállalkozásban vezető szerepre törekedjen. Akadályok merülhetnek fel hivatalos fórumok részéről, ellentétek bizonyos befolyásos személyek oldaláról, nehéz megállapodásra jutni állami szervek képviselőivel. Jobb, ha a törvény kereteihez tartja magát, nem szegi meg a megállapodásokat és megbékél azzal, hogy most a szabályokat mások állítják fel.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: április 2017, november 2017 - december 2017
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Marssal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás fékezheti Önt a kitűzött cél felé vezető úton, megzavarhatja kezdeményezéseit és üzleti javaslatait, bonyolulttá teheti azt, ami korábban könnyen és akadály nélkül ment. Növelheti a konfliktusok, balesetek (tartsa be a biztonságtechnikai előírásokat!), valamint a konkurencia veszélyét is. Az Ön fizikai erőnléte ebben az időszakban csökkenhet, nem legjobb formáját fogja mutatni. Igyekezzen, hogy erejét ne pazarolja feleslegesen, ne vállaljon több kötelezettséget, mint amennyit teljesíteni tud. Koncentráljon a legfontosabb feladatokra. És óvakodjon attól, hogy állami szervek képviselőivel és hivatalos személyekkel bármilyen konfliktusos helyzetbe kerüljön. Bonyodalmak merülhetnek fel olyan ügyekben, amelyek a harcászattal, tűzvédelmi berendezésekkel, sporttal, gépekkel és mechanizmusokkal, fémkohászattal vannak összefüggésben.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: május 2017 - június 2017, november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Szaturnusz a Holddal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás kedvez családi vállalkozás szervezésének, rokonokkal, ingatlannal, építkezéssel, földterületekkel, éttermi vállalkozással, élelmiszerekkel, háztartási cikkekkel kapcsolatos ügyek intézésének. Alkalmas idő ez a biztonság kérdéseinek megoldására, korábban megkezdett ügyek elrendezésére, felújításra és mindenféle hétköznapi dolgok elvégzésére. Ami korábban csak otthoni hobbija volt, most határozottabb struktúrát ölthet és a munkájává válhat. Ebben az időszakban nem feleslegesek az érzelmek sem. Önben lesz elég türelem és bölcsesség ahhoz, hogy helyesen oldja meg ennek az időnek minden hétköznapi feladatát.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: december 2017 - január 2018
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Szaturnusz a Merkúrral az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás korlátozhatja az Ön elképzeléseit, javaslatait, bonyolíthatja az üzleti utakat és a tárgyalásokat, a dokumentumok összeállítását és az állami szervek képviselőivel való érintkezést. Ön úgy érezheti, hogy az üzletben keze és lába is meg van kötve. Mikor közvetítői szerepben lép fel, minden vonatkozásban utolsó lehet. Ebben az időszakban a bonyodalmak felléphetnek olyan projektek vonatkozásában, amelyek kereskedelmi műveletekkel, közlekedéssel, áruszállítással, művelődéssel, számítás technikával, információval, egészségüggyel vannak összefüggésben. Nehézségek adódhatnak olyan ügyekben is, amelyek testvéreivel, a szomszédokkal kapcsolatosak. Ha a múltban nem fordított elegendő figyelmet a szervezésre, strukturálásra, pontosságra - most ez meghozhatja negatív gyümölcsét. Ugyanúgy, mint a számításokban és beszámolókban elkövetett hibák is.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: február 2018 - április 2018
  • NAGY BOLYGÓK HÁTASA

    A nagy bolygók áthaladása a személyes horoszkópban (Uránusz, Neptunusz és Pluto)hagyón jelentős és lényeges
  • Kedvező kölcsönhatás Plútó a Szaturnusszal az Ön horoszkópjában

    Ez a befolyás erősítheti az Ön szakmai pozícióját, nagyobb hatáskör elérésére ösztönözhet (különösen, ha Ön készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget és több kötelezettséget vállaljon magára) és kedvez annak, hogy az Ön érdemeit méltó módon elismerjék. Ön tágíthatja vállalkozása határait, úgy, hogy nem tér el a hagyománytól és a kialakult struktúrától. Ebben az időszakban befolyásos pártfogóra tehet szert állami szerveknél.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: július 2017 - december 2017
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Plútó a Vénusszal az Ön horoszkópjában

    Ez a feszültséggel teli befolyás romboló hatással lehet az üzleti partneri viszonyokra, a közös projektekre, a szociális együttműködésre. Jogi problémák, az Ön vállalkozásának beolvasztására irányuló kísérletek, kétes ajánlatok és pénzügyi nézeteltérések merülhetnek fel. Kapcsolatában üzleti partnereivel megjelenhet a manipuláció és a becstelen játék kísérlete. Ebben az időszakban nehéz előnyökre szert tenni, vitás kérdéseket megoldani.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: augusztus 2017 - november 2017
  • Kedvező kölcsönhatás Uránusz a Nappal az Ön horoszkópjában

    Ebben az időszakban nagyobb a választás, a cselekedetek és az önkifejezés szabadsága. Ön új módon fejezheti ki magát, kreatív projektjei és vezetői képességei elismerést nyerhetnek. Alkalmas idő ez arra, hogy nem szokványos reklám kampányt indítson, új elvbarátokat keressen, új projektekbe kezdjen, amelyekben Önt nagyobb függetlenség, alkotói szabadság és egyéniségének elismerése várja. Ön elmerülhet érdekes, szokatlan, váratlan, csillogó szférák örvényében, ahol tehetsége és üzleti lehetőségei alkalmazást nyerhetnek.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: június 2017 - szeptember 2017, március 2018 - április 2018
  • Feszültséggel teli kölcsönhatás Neptun a Jupiterrel az Ön horoszkópjában

    Ez igen fontos befolyás. Illúziókba ringathatja Önt globális tervei, vállalkozásának bővítése vonatkozásában, befolyásának mértéke tekintetében és abban, hogy az ügyeket ellenőrzése alatt tartsa. Fontos, hogy ebben az időben óvja tekintélyét, ne keveredjen kétes ügyletekbe. Legyen óvatosabb külföldi partnerei megválasztásában, jogi ügyekben, utazások során. Megnő a csalások, elrontott számítások, hazug ígéretek és a reklám területén felmerülő szélhámosság valószínűsége.

    Az adott befolyás legerősebb megnyilvánulásának időszaka: április 2017 - szeptember 2017, január 2018 - március 2018

Az asztrológiai prognózis alapja az Ön natális térképének (horoszkópjának) és a bolygók pontos helyzetének együttes elemzése a prognózis készítésének időpontjában. A személyes horoszkópot az Ön születési adatai alapján számítják ki és építik fel. Ezek után, a prognózis készítésének idejére folyamatosan, napokra lebontva elemezik a legjelentősebb asztrológiai befolyásokat (a bolygók mozgását) és azok hatását az Ön horoszkópjára. Ennek eredményeképpen készül el, az Ön személyére szabottan, az asztrológiai befolyások prognózisa. Ezek a befolyások a lehetőségek és problémák sokaságát jelenítik meg, amelyek ismeretében az Ön joga lesz az, hogy cselekedeteit megválassza. Mindez csak mint lehetőség jelenik meg, nem kötelező jellegű. A választás joga minden esetbe az Öné! Ismerve a befolyások jellegét és az időszakot, amikor azok legerősebben fejtik ki hatásukat, Ön felmérheti a nehézségek mértékét és idejében kihasználhatja a felmerülő lehetőségeket. És ezzel még inkább saját sorsának alkotójává válik. A prognózis utalásokat tartalmaz a befolyások jellegére és arra az időszakra vonatkozóan, amikor azok legerősebben fejtik ki hatásukat. Ez javaslatot jelent az adott időszakban az optimális viselkedésre azért, hogy sikert, biztonságot érjen el az üzleti aktivitásban és a vállalkozásban. Lehetőséget nyújt arra, hogy saját életét minden pillanatban összevesse a kozmikus ritmusokkal, amelyekkel az ember elszakíthatatlan kapcsolata a természet által rendeltetett el. A planetáris befolyások különböző erővel nyilvánulhatnak meg. Vagy erősíthetik egymást, vagy ellentétesek egymással. Nem minden befolyás érzékelhető, felismerhető, nem mindegyik vezet jelentős eseményekhez. Ha ellentétes tendenciák működnek, érdemes a kedvezőkre támaszkodnia és ügyeiben tekintettel kell lennie azokra az irányokra, amelyekben feszült befolyások hatnak. A "feszültséggel teli", "konfliktusos", "bonyolult" befolyások arról szólnak, hogy az Ön életében felmerülő helyzetek bizonyos változásokat igényelnek és nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a változások be is következnek. Ez a legintenzívebb időszak, amely megköveteli a helyzet felismerését, az Ön részvételét annak feldolgozásában, sok erő, energia befektetését. Ha mindez sikerül, akkor a változások lényegesek, pozitívak lesznek és ez egy új szintre való felemelkedéshez vezethet. A "feszültséggel teli" aspektusok azt is jelenthetik, hogy Ön a szokásosnál érzelmesebb, ingerlékenyebb, lelkesebb, agresszívabb lehet. Ezért ilyenkor szigorúban kell ellenőriznie magát, kritikusabbnak kell lennie önmagával. A feszült befolyások nem jelentik azt, hogy le kellene mondania dolgokról, amelyek az Ön számára fontosak. Egyszerűen csak fel kell mérni a tényezők összességét az adott időszakban és a legésszerűbb döntést kell meghozni. A bonyolult helyzetek semlegesítése céljából igyekezzen kihasználni azt az időszakot, amikor a feszült befolyásokkal egy időben kedvező befolyások is hatnak. A kedvező befolyás arról szól, hogy az adott időszak alkalmas bizonyos cselekedetekre és azokban ilyenkor könnyebb lesz eredményt elérni, mint máskor lehetne. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy ez az Ön tehetsége, képességei, potenciálja kibontakozásának legkedvezőbb időszaka.

Írjon nekünk

We use cookies to understand how you use our site and to improve your experience. By continuing to use our site, you accept our use of cookies, revised Privacy Policy and Terms of Use.

I accept